„A Technika”

Mi a célja?

Divat ma a tudatosságra való törekvés, és lassan reklámszlogenné degradálódik, hogy mindenki tudatosságra akarja embertársát nevelni. Ezt azonban nagyon is komolyan kell vennünk, ha legbelül valóban érezzük, hogy változtatni kell. Mindenki úgy is áll hozzá, hogy „én ezt tudom, értem, rendben van”. „Ezen én már túl vagyok”, mert elindult egy egészségesebb, de legalábbis egy másmilyen úton, mint eddig járt vagy családja, ismerősei járnak.
Összekeverjük azonban a tudatosságot az elme egy bizonyos sémáival és ennek megváltoztatásával.
Tisztázni kéne mit is jelent a tudatosság, nem enciklopédikusan, nem a Wikipédia alapján, hanem spirituálisan.

A legtöbb esetben viszont ott bukik meg a dolog, hogy ezt a fajta „tudatosságra való nevelést és felhívást” lekorlátozzuk a mentális és a lelki síkra, vagy csak a fizikai síkon változtatunk. Csak tanulunk a szellem világáról, de elfelejtjük azt összehangolni a hétköznapokkal. Holott testünket semmiképp sem hagyhatjuk ki a tudatosságra való törekvésből, hisz oda vagyunk bezárva, együtt kell vele élnünk halálunkig.

A békés harcos útja című könyv szerzője, Dan Millman találóan teszi fel a kérdést: „Ha nem törődünk a testünkkel, akkor hol fogunk élni?”

Egyszerű a kérdés, amire mégis nagyon nehéz válaszolni látva általános egészségi állapotunkat. Gyakorlatilag úgy bánunk saját testünkkel, mintha a legnagyobb ellenségük lenne, elnyomva mindazokat a jelzéseket, amelyek folyamatosan arról szólnak, hogy min kellene változtatni az egészség és a harmónia megtartásának érdekében. Elsődleges cél tehát észlelni ezeket a jelzéseket – amit a legelején kell megtanulni a gyakorlónak-, majd megtalálni a helyes utat és változtatni. A legelején ezt kell elsajátítania a gyakorlónak. Hiszen sokszor már későn tudatosítjuk magunkat, amikor már mindent megadnánk, ha még egyszer mosolyogva, egészségesen fénylő hajjal, csillogó szemekkel nézhetnénk a tükörbe.

Az emberi test egy finoman megalkotott, önműködő, fantasztikus „szerkezet”, amit mi egy bizonyos ideig „bérlünk”, tudatunkkal, elménkkel, egonkkal gondolatainkon keresztül érzelmeinkkel irányítunk. Vegyük hát komolyan, hogy igenis felelősséggel tartozunk érte! Az életenergia, a prána, ami nap, mint nap hajt és áthat minket. Ez az, ami megkülönböztet bennünket, és másik síkra helyez a holtaktól (vagy azoktól, akiknek nincs teste), egy olyan összetett rendszer, ami fizikai testünket konkrétan élteti, ami a fizikai világunkat áthatja.

Célunk, hogy megtanítsuk az embereket egészségesen és tudatosan élni, életüket úgy alakítani, hogy boldogok és elégedettek legyenek. Testünkre úgy kell tekintenünk, mint egy átalakítási folyamat tartóedényére, amely nem csupán az ételek, de az életstílus és az érzelmek is hatnak. Módszerünk ötvözi a meditációs technikák elsajátítását és mindennapi életben történő alkalmazását, a testi és lelki egészség mindennapi fenntartását és helyreállítását a test és a környezet energiájának felhasználásával személyre szabott étrenddel, naponta változó feladatokkal, ami a test és a lélek harmóniáját állítja vissza.
Egyik jelmondatunk lehet így, az „Edd magad egészségesre!” gondolat.
Ez még csak a kezdet…

Jelentkezz a „Az Alapok” tanfolyamra, és máris megtetted az első lépést tested egészségéért!

A kereső ember, aki lehet, hogy csak most teszi az első lépéseket a tiszta tudathoz vezető úton, haladva számos lépcsőfokon, miközben megtapasztalja a fizikai testét és megtanulja helyreállítani annak működését, megismeri az elméjét, amit megtanul megtisztítani és eléri a tiszta tudatot.

Menü