Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntelek az oldalamon. A nevem Révbíró József. Közel 30 éve foglalkozom emberek képzésével, ennek jelentősebb részét spiritualitással, gyógyítással és tanítással töltöttem.

A keleti filozófia és a spiritualitás iránti érdeklődésem 15 éves koromban kezdődött, amikor Hatha jógát kezdtem gyakorolni. Tanultam radiesztéziát, az elsők között foglalkoztam agykontrollal és energetikával, utóbbit tanítottam is. Az elmúlt 18 évben az életem szerves részévé vált a gyakorlás, 2002 óta számos tanítást és beavatást kaptam mesterektől Nepálban és itthon is. 2016-ban Cültrim Rinpocse-nél újra Phova gyakorlat átadásán vettem részt, amikor éreztem, hogy édesanyám nemsokára távozni készül.

Khentrul Rinpocsétől Kálacsakra szöveg meghatalmazást, Beru Khjence Rinpocsétől pedig Gyógyító Buddha és a három védelmező beavatást kaptam. Tenzin Wangyal Rinpocsétől az Alvásjóga gyakorlatot sajátítottam el, majd részt vettem a Tibeti hanggyógyító tanfolyamon is. 2017 januárjában a Dalai Láma Kálacsakra beavatását 200.000 résztvevő csodálatos együttrezgésében tapasztaltam meg Bodhgaya-ban, Indiában, ahol közös gyakorlásra is lehetőségem nyílt. Mindezek mellett jelenleg is tanulom az ajurvédát és a védikus asztrológiát.

Az elmúlt években úgy érzem, különösen nagy jelentősége van annak, hogy tanítványaimmal széles alapokat építsünk közösen.
Ennek támogatására jött létre az “Együtt a Tiszta Tudatért” Alapítvány is, amely részeként a tudat tisztítását támogató gyakorlatok és technikák hatékony átadásával segítséget tudok nyújtani az embereknek a felgyorsult világunkban. Ötvöztük az ősi technikák időtálló jótékony hatását a mai nyugati világ csúcstechnológiájával. Ne felejtsük el, mi nem keleten élünk: egy kemény, materiális világban kell megtalálni az utat önmagunk felé.

Révbíró József

Pránatudat - Révbíró József
Pránatudat - Révbíró József
Pránatudat - Révbíró József
Pránatudat - Révbíró József

Mi ez “A Technika”?

“A Technika” segít elérni a tiszta önvalód, mely mentes minden képzettől és illúziótól. Önmagad szépségének és tisztaságának visszatükrözője.

Mi nem ez “A Technika” ?

Ez nem az elme csalóka játéka, mely tévutakon tart a maga által teremtett világában, ide-oda rángatva gondolataink és érzelmeink útvesztőjében.

Mi a célja?

A kereső embert kalauzolni az úton, melyen megtapasztalja testét és megtanulja helyreállítani működését, megismeri elméjét, amit megtanul megtisztítani és eléri a tiszta tudatot.

Kinek ajánljuk?

A képzést mindenkinek ajánljuk, aki fejlődni szeretne, és ezt gyorsan hatékonyan kívánja elérni, aki kis időráfordítással a legtöbbet akarja kihozni magából.

Menü